Tájház Temerinben

A hetvenes évektől errefelé megsokasodtak a tájházzá alakított egykori parasztházak a Vajdaságban. A tartományi Folklórközpont adatai szerint Topolyán, Kisoroszon, Zentán, Szajánban, Erzsébetlakon, Muzslyán, Egyházaskéren, Doroszlón, Torontálvásárhelyen, Horgoson, Völgyesen, Maradékon, Satrincán, Budiszaván, Temerinben, Kupuszina/Bácskertesen, Bácsgyulafalván, Bajsán, Tóthfaluban, Oromon, Kishegyesen, Bezdánban, Gunarason, Ludason, Felsőhegyen és Székelykevén alakítottak ki a vidékre jellemző tájházat, mely nem csak őrzi elődeink építkezési hagyatékát, hanem legtöbb esetben helytörténeti, muzeális funkcióval is rendelkezik. A parasztházban, és udvarában kiállítják a viseleti-, használati tárgyakat, szerszámokat, kert- és földművelő eszközöket, az állattenyésztéshez tartozó kellékeket, mindent, ami fellelhető a padlásokon, amit a tulajdonosok közszemlére kínáltak fel.
A helybeliek egy-két kivételtől eltekintve minden helységben nagylelkű adakozónak bizonyultak. Temerinben is így volt.

Csodálatos az egykori Matuska-ház parasztudvara. A nyáron hazalátogató, elvándorolt temerinieket gyakran látom a tájházba bemenni. Talán itt találják meg igazán azt, amit annak idején elhagytak. Temerin ugyanis nagyot változott az utóbbi évtizedekben. A hetvenes, nyolcvanas évekig még csak beszélhettünk fejlődésről, modernizálódásról. A kilencvenes évek óta azonban olyan fokon balkanizálódott a helység, hogy az ott élők – közöttük én is, tősgyökeres temerini –, néha nehezen ismerek rá, nem még azok, akik ritkán járnak haza. Nem is tudom elképzelni, hogyan élik meg a fokozatos térvesztést, amit mi, itt élők, talán már elfásultságunkban nem is veszünk észre. A fokozatos térvesztés alatt azt értem, hogy egyre fogy a helybeli magyarság, helyüket a kilencvenes években háború elől elmenekült szerbek foglalják el.


Temerin központja

 Öreg házakat vásárolnak, építkeznek, munkahelyeket foglalnak el, segélyeket kapnak... Persze közöttük sem mindenkinek könnyű. Amíg az egykori temerini utcák többségében még a hatvanas, hetvenes években szerb szót is alig lehetett hallani, addig mára sok helyen túlsúlyba került. Ez olyan agresszíven, gyorsan játszódott/játszódik le, hogy nem csoda, ha ez a helység a nemzeti türelmetlenség egyik színhelye, már-már jelképévé vált.

A tájház kapuja mindenki előtt nyitva áll

Visszakanyarodva az eredeti gondolathoz, nem csappan az érdeklődés a tájház iránt ebben a Dél-Bácska-i helységben. Vagyis jó, hogy az I. Helyi Közösség megvette mintegy tíz évvel ezelőtt a házat, jó, hogy van gondnoka, aki a fizikai jelenlétén túl többedmagával igyekszik szellemi értékekkel is feltölteni a paraszti életmód jellegzetességeit őrző emlékhelyet. Volt itt már hagyományos disznótor, fényképkiállítás, Szent Iván-napi tűzugrás, táncház és játszóház, könyvbemutató, népzenei hangverseny, gyermekelőadás, néprajzi előadás a temerini kubikosokról és az erdélyi székelyekről, agyagozás és nemezelés, karácsonyi segélycsomagosztás, betlehemezés de még halotti tor is.

A Jugoszláv Néphadsereg utca 126-os házszám (a Tullabarán) alatt található tájház helyén állítólag már 1850-ben is állt lakóház, a XX. században viszont a népes Matuska családnak adott otthont, mígnem átkerült a TAKT tulajdonába, és vált közkinccsé. A vert falú lakóház egybeépült az istállóval és a kocsifészerrel, sőt, a hagyományos hármasosztatú szerkezet még eggyel, egy kamrával is bővült, mely egyben padlásfeljáró is. Tetőszerkezete szarufás, héjazata 1954 óta falcos cserép, korábban nád volt. Oromzata, vagy ahogyan a nép hívta, fűrfala, deszkából készült, napsugaras kiképzésű. A XIX. század végétől kezdődően Temerinben a hagyományosabb deszkaoromzatokat kiszorították az egyébként igen szép, barokkos stílusú, téglából készült kiblik, vagy ahogyan régen mondták, kőhomlokok. A napsugaras deszkaoromzatú házaknak a településen ez az utolsó példánya. Az egész ház kívül-belül fehér, az utcai fronton a fal tövét a helyi hagyományoknak megfelelően fekete csíkkal húzták el, és ugyancsak feketére van meszelve a kiskapu magas lépcsője is. Az utcára néző eredetileg kis, szűk ablakokat 1942-ben cserélték a ma is láthatókra.






A látogató mindenesetre egy gondozott udvarba lép, ha felkeresi a temerini tájházat. Évszaktól függően különféle virágok pompáznak a kaputól balra, a gang vagy tornác (esetleg ámbitus) előtt kialakított virágoskertben, mögötte elmosott köcsögök, korsók száradnak az első udvart a hátsótól elválasztó léckerítésen. A hátsó udvarban a lakórésszel egybeépített kamra, és az istálló sorakoznak, melyek őrzik a parasztgazdaságra jellemző szerszámokat. Mindezeket a felszereléseket, csakúgy a lakberendezést, használati eszközöket, viseletet a temeriniek önkéntes adományaiból állították össze.






A banyakemence

Tovább folytatva „látogatásunkat”, a nagykapun belépve jobbra viszont a nyári kemence, majd a hátsó udvarban a rendezvények helyszínéül szolgáló fészer, mögötte színpad következnek. A falusi családi házakra jellemzően a telken (portán) található „üres” helyekre egy-egy gyümölcsfát ültettek. Így van ez most is. Nem maradhat említés nélkül, hogy a látogató a házba lépés előtt Sziveri János fiatalon elhunyt költő emléktáblájával találkozik a kiskapu mellett elhelyezett utcai homlokzaton, ugyanis a költő 1984 és '86 között ebben a házban húzta meg magát az akkori tulajdonosnak, a Matuska családnak köszönhetően. A temerini tájházba látogatók nem hagyhatják ki két érdekességnek a megtekintését sem: egyik az Újváry-mosógép, mely Újváry Ferenc (1874-1959) asztalosmester nevéhez fűződik. A Bezdánból Temerinbe települt mester korát igencsak megelőzve Diadal néven mosógépgyártó-üzemet alapított, majd jégszekrények gyártásával is foglalkozott. A másik a Szigeti-kaptár, Szigeti Sándor (1859-1941) a korszerű méhészkedés megteremtője, aki az 1920-as években korszerűsítette a méhkaptárat, s ezzel jelentősen növelte a termelékenységet.



A tisztaszoba