Mi maradt Marótból?

A középkorban Marótnak hívták, jó ideje azonban Morović a neve annak a dél-nyugat szerémségi településnek, mely az utóbbi napokban tölgyerdei és a Vojvodinašume, magyarul a Vajdasági Erdőgazdasági Közvállalat révén került a média figyelmébe. Magyar nevét egykori tulajdonosáról, Maróti János macsói (Mačva) bánról kapta, aki az 1300-as évek végén Zsigmond királyt szolgálva nagy birtokokhoz jutott többek között ezen a vidéken is. A vár Valkóhoz tartozott, ahova Csánki Dezső kutatásaiban 33 várat tett, ugyanakkor 13-at Szerém megyébe.

A mai Szerémség területén jóval több várat és kastélyt találunk a középkorból származó írott forrásokban, mint amennyinek napjainkig nyoma maradt. Ha végigutazunk a Tarcalon/Fruška gorán, leereszkedünk a lankáin és a Száváig meg sem állunk, alig találunk felismerhető várat, legfeljebb a zimonyi és szávaszentdemeteri lehet kivétel.

Erdőkben, folyókban gazdag vidék Szerémség délnyugati része. Marót környékén mintegy 20 000 hektár tölgyes van. Ritka látvány ez Vajdaságban. Az idegenforgalmi lehetőségeket csak gazdagítja a két folyó, a halasításra váró Bosut és mellékfolyója, a Studva, no és a nagy kiterjedésű vadászterületek, melyek a Belgrád-Zágráb autópályától, a horvát határ közvetlen közelében terülnek el.

A maróti várból mára már csak a várfalak egy része maradt meg, a nyugati oldalon azok is teljesen megsemmisültek. A 2 méter vastag támpilléres falakat jó minőségű téglából készítették

 

A Száva és a Bosut folyók környékén legtöbb vajdasági a Batrovci határátlépőt ismeri, és bizonyosan nagyon sokan Erdővégre/Erdevikre is emlékeznek a kilencvenes évek háborús esztendei után. A többi, már-már mulatságos nevű falu: Bikić Do, Bingula, Ilinci, Kukujevci, Gibarac, Privina glava... között Morović egészen átlagosnak hangzik, sőt a többivel ellentétben magyar neve is van: Marót. Elődeink már a középkorban felismerhették a hely stratégiai értékét, de hasonló megfontolás vezérelhette a rómaiakat is, akiknek a nyoma régészeti leletekben itt is, ott is felbukkan a vidéken. A XIII. századi román-gótikus stílusú katolikus templom a helység egyik ékessége ma is, és bizonyítja a katolikusok több évszázados jelenlétét a vidéken.

 



Katolikus templom a XIII. századból.A templomot Maróti János kérésére XXIII. János pápa prépostsággá emelte

S ha már magyar neve van a közel 1900 lelket számláló falunak, nem kellene csodálkozni, hogy magyar nemzetiségű lakosai is vannak. Mégis rácsodálkozunk, noha csupán öten maradtak, illetve ennyien vallották magukat magyar nemzetiségűnek a legutóbbi népszámláláskor. Hát akkor még mennyire hihetetlen az 59 sidi magyar! A környéken, így Maróton is, a szerb lakosság van jelentős többségben, noha egykor németek, és a kilencvenes évek elejéig horvátok is nagyobb arányban lakták.  A sajtó két évtizeddel ezelőtt a vidék horvát lakosságának szisztematikus megfélemlítéséről, üldözéséről számolt be, a katolikus papokkal szembeni kegyetlenségek elkövetéséről. 

A marótiak egyébként büszkék a vízparton álló várromra, mely Maróti János bán nevéhez fűződik. A falunak már 1767-ben iskolája is volt, ortodox temploma pedig a XIX. században épült. Az utcákat járva a mezőgazdasági jelleg rajzolódik ki, viszont a Vojvodinašume délnyugat-szerémségi gazdasági egységének emeletes üvegpalotája egyenesen szembeötlő. A legfontosabb, hogy az erdőgazdaság sok helybelinek munkát, megélhetést biztosít. Vagyis a marótiaknak mostmár nemcsak a disznókat érdemes kihajtaniuk a tölgyesbe – hogy ne csak álmodjanak a makkról –, hanem egészen tisztességes megélhetést is találhatnak maguknak.

A vár alaprajza

 

A Vojvodinašume erdészeti közvállalat 10 év alatt csaknem 100 km erdei utat épített ki szakszerűen

 

A legutóbbi népszámlálás alkalmával 5-en vallották magyarnak a kb. 1900 maróti lakos közül. 1910-ben még 2318 lakosa volt a településnek, zömmel horvátok, szerbek és németek