Bajsa, a tolerancia, a Vojnitsok

A környékbelieknek nyilván nem okoz gondot Bajsa földrajzi behatárolása, nekem azonban Bajsa és Baja mindig „közel voltak" egymáshoz, olyannyira, hogy jól utána kellett gondolnom, melyik is van Topolya mellett, és melyik Magyarországon. Végül a körülmények úgy hozták, hogy jártam egyik meg a másik helységben is, és mostmár nem gond megkülönböztetni őket. A maga módján mindkét település rendkívül szimpatikus. A kisebbik is. Múltja van, de jelene is. A jövőt illetően mégsem bocsátkoznék jóslatokba.

A helybeliek több helyre elvezettek. Pontosabban Truzsinszki Ilonka volt az, aki felhívta a figyelmem a helység nevezetességeire. Aztán „átadott" Szuhankó Ruzsenának, aki a tájházakon vezetett bennünket végig.Ruzsena és férje, Sándor a tájház éltetői, több évüket áldozták már arra, hogy összegyűjtsék, fenntartsák a muzeális értékeket, sőt a kulturális életet szervezzék a faluban. Ruzsena a magyar mellett a szerb, a szlovák és a német jellegzetességekre hívta fel a figyelmünket. Tette ezt olyan természetességgel, hogy meg kellett értenem, itt nem véletlenül hívják még mindig Testvériség-egységnek az iskolát, mert észlelhetően törekszenek a békés egymás mellett élésre. Épp ottjártamkor, november 15-én vette át a helység vezetője a Tolerancia díjat, amin már nem is lepődtem meg. A képen egy csodaszép tölgyfa az egykori művelődési ház udvarában. Kész csoda, hogy nem égett le az előtte álló kastéllyal.

Mit ér Melence Ruszanda nélkül?

Kezdhetjük ott, hogy „1849 márc. 29. Theodorovics rác és osztrák katonái és a Nagy-Becskerekre siető Perczel honvédsége között itt véres ütközet volt, mely estig eldöntetlenül maradt, de másnap reggelre Perczel akadálytalanul folytathatta útját Becskerekre.” – áll a Pallas lexikonában Melence/Melenci egykori nagyközségről, melynek 1891-ben kb. 3000-rel több lakosa volt, mint ma.

 

Akkor 8691 lelket számláltak össze, közötte 160 magyart, 8234 szerbet, a település takarékpénztárral, vasúti állomással, posta- és távíróhivatallal rendelkezett.

 

Nem vagyok biztos, hogy most mindez megvan, még akkor sem, ha a Ruszanda nevű tó/jezero Rusanda – mellyel egybenőtt a település –, és a partján kiépített rehabilitációs gyógyfürdő szinte kínálja a megélhetést.

Lerombolt templomaink

A síksági falvak éke a templom. Sokkal inkább, mint a hegyvidékieké. Vajdaságban nagyon sok templom kétszáz év körüli – noha vannak ennél „korosabb”, és „újkeletűbb” épületek is –, mind megérdemli a figyelmünket. Valamennyi műemlékkel is felér, épp ezért meg kellene becsülnünk ezt a sajátos építési örökségünket, óvni kellene jobban, sokkal jobban, mint tesszük. Talán épp ez a megbecsülés lappang bennünk is, hisz ezen a blogon is több ízben bukkantak fel templomok, akár a most említésre kerülők is.

Ezúttal néhány tragikus végű vallási objektum emlékét idézzük fel (a teljesség igénye nélkül), noha a sort bizonyosan folytatni kell. Hogy mi okból? Hogy miért épp most? Mert inteni szeretnénk a rövid emlékezetűeket, hogy kik követtek el hasonló tetteket. Azért most, mert nem máshonnan, mint a katolikus papság soraiból került elő valaki, aki templomrombolást kezdeményez.

Képünkön a II. világháború végéig álló, majd lerombolt csúrogi templom.

Kié nagyobb?

Nem túl régi szokás a Vajdaságban sem az őszi terménybemutató. Pedig csodaszép, még akkor is, ha kissé természetellenes. Hogy is ne lenne az a 200 kilót nyomó tök, aminek a látványa is mesébe illő, viszont megenni nem lehet?
Ennek ellenére a kinek nagyobb a töke mottó igencsak éberen tartja a termelőket, és idén tizenhatodik alkalommal rendezték meg Temerinben a Dél-bácskai Tökfesztivált. Október második csütörtökén, piaci napon sok nézője akadt az attrakciónak.
Október második hétvégéjén viszont Nagykikindán versenyeztették a tököket: súlyra, hosszra egyaránt. Ott nagyobb hagyománya van a tök ünnepének, valóságos turisztikai attrakcióvá nőtte ki magát az egykor szerény tökbemutató koncertekkel, vásárszerű kiállításokkal.
Az idő kedvezett mindkét rendezvénynek: a hőmérő higanyszála jócskán 20 fok felett volt.

Écska legendái

A 165 évvel ezelőtt levert 1848/49-es forradalom és szabadságharc egyik fényes győzelmének színhelye Écska, a Nagybecskerektől alig 8-10 kilométernyire délre, a Béga mentén fekvő település. Kiss Ernő, a délvidéki magyar seregek vezére 1500 emberével a helység határában felülkerekedett a Stratimirović György vezette 6000 szerb felkelő fölött. Ezt a júliusi győzelmet 1848 augusztusában Aranyi főhadnagy ismételte meg: 400 emberből álló csapatával szétverte a 800 főre tehető szerb felkelőcsoportot. Écska legendába illő története azonban ezzel közel sem merül ki.

Maradtunk még

Átfutottam a napokban a blog eddigi bejegyzésein, és amit eddig észre sem vettem, most hihetetlenül szembeötlött. Az, hogy mennyire lehangoló. Elkeserírő, mennyi érték veszik kárba, az is, mennyire kevesen maradtunk.

Noha igyekeztem nem túlozni, csak azt legyejegyezni, amit látok, most mégis úgy tűnik, nem annyira szomorú a helyzet, mint amilyennek ez a blog mutatja. Merthogy vagyunk még, mozgunk, teszünk, csak arról ezen a helyen nemigen adunk hírt.

Felvételünk az idén Adán megtartott MIRK-en készült, a Bada-házaspár irányította kézimunka- és gyűjtők kiállításán. Nagyon sokan ismerik Johannát és Istvánt a határon túl is, a maguknál fiatalabbaknak még mindig – a 80. életév környékén is – példával járnak elöl kitartásból. Mi is megjelentünk Adán, a 40 éves Rubik-kockát népszerűsítettük a Jó Pajtás gyermeklap színeiben.

Mozsor

Csúrog, Zsablya – Mozsor/Mošorin.  A három hírhedt bácskai helység, melyeket 1944-ben kegyetlenül „megtisztítottak" a magyaroktól. Az utókor – magamat is beleértve természetesen –, el sem tudja képzelni, mi történhetett akkor.
Ma Mozsor békés kis falunak számít, továbbra is a Tisza jobb partja közelében, a Titeli fennsíktól északra, a történelmi Sajkás-vidéken fekszik. Még magyarok is lakják. A 2011-s népszámlálás adatai szerint 14-en a két és fél ezer lakosból (0,46 százalék). 1945-ig a falu 20 százaléka volt magyar ajkú.

Vágta a múltba

Zobnaticára irányult a hétvégén a figyelem, mert itt tartották a Vajdasági Vágtát, a budapesti, nemzeti rendezvény egyik előfutamát. A hatalmas birtok szerves része az óriási lóversenypálya, lelátóval. A szervezők szerint mintegy 10 ezer néző jött össze. Ha nem is annyi, valóban nagy attrakció a vágta. Az új „úri világ" megmutathatta milyen lova, ügető- és fogathajtói vannak. A kis települések nyertek fontosságukon, hiszen Kelebiáról, Adorjánról, Szajánról, Oromról, Királyhalomról... érkeztek a versenyzők. Onnan, ahol feltétel van a tartásukra, és ahol más alig-alig történik.

Jó alkalom nyílt tehát sétát tenni az Andrásnépének is nevezett Zobnaticán, mely alig néhány kilométerre fekszik Topolyától északra a Zobnaticai-tó mellett. A birtok mellett mintegy 230-an élnek, főleg magyarok.

Emléknap Óbecsén

Június 20-án Than Mór-emléknapot tartottak az óbecsei/Bečej Than Emlékházban, az 1828. június 19-én született neves festő emlékére. A Tisza-parti városban az alkalomhoz illően kiállítást nyitottak a képzőművész festményeinek reprodukcióiból, a Szabadkai Városi Múzeum főrestaurátora beszélt.
Nem voltam jelen ugyan, de akkor is arra a megállapításra jutottam, hogy rendkívül jól működő tudományos és művészeti székházról van szó, mely méltóképp állít emléket a város két neves szülöttének, a Than-fivéreknek. Az is bizonyos, hogy az alig több mint egy éve működő emlékház Óbecse egyik legeredményesebben működő civil szervezete, a Than Fivérek Értelmiségi Kör tagságának köszönhető.

Palics

Az egykori Osztrák-Magyar Monarchia ismertebb nyaralóhelyei közé tartozott Palics. S ezzel bizonyára keveset mondtam, mert a mintegy hét kilométeres partszakasz mentén épült városka az irodalom szerint mondén nyaralónak és gyógyfürdőnek számított a XIX. és a XX. század fordulóján is.
Tava vonzotta elsősorban a vendégeket, kétségtelen ma is így van. Ám a vendégek elfogytak, a tó partja – noha nagyon szép, gondozott, állandó felújítás alatt áll –, igen gyakran üres. Miért is lenne vonzó, ha egészségügyi okokra hivatkozva tiltják, azaz nem javasolják a fürdőzést? Horgászokat még csak látni, de… Hiába a villák, a csónakázási lehetőség, a kikapcsolódás számos vállfaja, ha a legvonzóbb pont „beteg”. Pedig most is milyen szép!?


Magukra hagyott nyékincaiak

A vajdasági magyar újságírók jól tudják, hogy Szerémség egyik legdélebbi, magyarok által is lakott településén, a Rumához közel eső Nyékincán/Nikincin Hegedűs Jánoshoz kell fordulni, ha magyar vonatkozásban kutakodunk. Megőrizte a sértetlen anyanyelvi kiejtését, és ez valóságos csoda, mert körülötte kivétel nélkül vagy nehézkesen beszélik a magyar nyelvet, vagy erős szláv beütés érződik ki nyelvükből, vannak olyanok is, akik csak mosolyognak a magyar szó hallatán, mert semmit sem értenek belőle. Esetükben már az is eredmény, hogy egyáltalán odaállnak a 2002-ben alapított Petőfi Sándor művelődési egyesület tagsága mellé, vállalva ezzel nemzeti hovatartozásukat. A magyar állampolgárságot is zömmel idén kérték, és kapták meg, ám ehhez egymás bátorítására volt szükség. Ebben Hegedűs Jánostól – aki meggyőződésem szerint az utolsó mohikán, utolsó magyar a faluban –, kaptak is segítséget.

Megjelölt jelöletlenek Adorjánon

Amióta megnéztem a magyarkanizsai Forró Lajos forgatókönyve alapján készült 2007-es dokumentumfilmet, a Jelöletlen tömegsírokat, Adorjánra is valahogy úgy tekintek, mint annak előtte Csúrogra, vagy Zsablyára, vagyis mint egyfajta Golgotára. A film Magyarkanizsa, Martonos és Adorján 1944. évi borzalmairól szól. Gondoltam, egyszer majd eljutok oda is.
Az áldozatoknak 2001-ben méltó emlékművet építettek. Valamennyiük – ötvenhat ember – nevét márványlapba vésték.

Árvíz után Mitrovicán

Május 20-án kellett volna Mitrovicán megjelennem, egy meglepő, számomra még most is felfoghatatlan díj ürügyén. Mint a vajdasági magyar gyermekkiadványok egyik szerkesztőjét, a gyermeki alkotókedv sokéves istápolóját díjaztak a mitrovicai Képzelet és álmok (Masta i snovi) elnevezésű szerb nyelvű fesztiválon. Ám jött a Száva és a tragikus méreteket öltő áradás, a rendezvényt lemondták. Mitrovica szerencsére megúszta, megmenekült a gyönyürű, történelmi-kulturális hagyatékban gazdag város. Azután két heti késéssel, június 5-én mégis megtartották a fesztivált. Akkor azonban már csak az áradás következményeiről győződhettünk meg.
Mivel Mitrovicáról már szó esett ezen a blogon, ezúttal csak néhány friss felvételt töltöttünk fel.

Patakokból tavak

A Dobradó-tó

Ha esik, ha fúj, a víz mindig szép. Tavasztájt különösen. Minthogy a bácskaiak és bánátiak alig ismerik Szerémséget, nem csoda, ha nemigen hallottak a Meggyes-tóról, melyet a szerbek is így neveznek. Satrinca/Šatrinci mellett van, jobbra (nyugatra) kell kanyarodni a helység előtt alig száz méterre. A másik a Dobradó/Dobrodol vagy másként Dobradópuszta melletti tó, melyet a picinyke település mellett folyó Dobradói-patakról neveztek el Dobradó-tónak. Az első kisebb, de nem kicsi, fürdésre, horgászásra alkalmas, a másik nagyobb, Y alakú és csónakázásra is csalogatja az embereket. Mindkét tó mesterséges, a Tarcal-hegység/Fruška gora lankáin terülnek el, Ürögtől közúton mintegy 10 km-re délre. Meglepően tiszta vizűek, könnyen megközelíthetőek, és nem az egyetlenek Szerémségben.

A Sóskopó tavasszal

Tavasszal egészen más élményt nyújt Sóskopó, a Törökbecsétől alig néhány kilométerre húzódó természetvédelmi övezet, mint ősszel. Vagy csak úgy tűnik?
Bárhogy is, április elején jóval kevesebb a madár, mint október, novemberben. Jóval kisebb a madárricsaj is. Csöndes, friss a táj. Lehet így mondani? Ha nem is, ilyennek éreztük. Isteni csend honolt a tájon, legfeljebb madárfütty „tarkította", esetleg hasított bele. A levegő nedvdús, illatos, tiszta, tavaszias. Ilyen lehet a paradicsom!
Egészen Aracsig látni. Egy-egy nyúl, őz, kutya is élvezi velünk a tájat. Ember sehol. A kilátóról még csodásabb a táj, a színek úgy váltakoznak, mint a fotókon.
Tekintettel arra, hogy a Sóskopóról már szót ejtettünk, most csak a friss felvételek közül válogattunk.

Hajók füttye, fűzfák nyugalma - Kiskőszeg

Kiskőszeg, ismertebb nevén Batina a Duna jobb partján, a Baranyai-dombság lábánál terül el a mai Horvátország területén.
A település fekvése és természeti szépsége már számos természetbarát és művész érdeklődését felkeltette, de a tollforgatókat is megérintette. Herceg János zombori-doroszlói író a közeli harangszót és a hajók füttyét hallgatta itt nagy élvezettel, és elvarázsolta a parti fűzfák bólogató nyugalma a Leányvár aljában – így jellemezte néhány évvel ezelőtt a horvátországi Új Magyar Képes Újság a II. világháború végén ritka véres események helyszínét, a későbbi Duna-parti békés kisvárost. A tények és megállapítások persze ma is helytállóak.

Az idő és annak vasfoga Verbászon

Elárvult templomainkról írtam legutóbb, a témát sajnos folytathatnám, anyag lenne hozzá bőven. A télies napok elmúltával eljutottam Verbászra, abba a közép-bácskai, egykor jelentős iparvárosba, melyben most nemcsak gyáróriások idézik a dicső múltat, hanem a templomok is. A fényes korszaknak azonban régen vége.
A gyáróriások esetében mégcsak észlelni némi mozgolódást: a Carnex húsárugyár, a Vital étolajgyártó is egyértelműen ébredezik. Kúla irányában haladva ezek az egykor több ezer munkást foglalkoztató gyárak épületkomplexumai és környékük arról tanúskodnak, hogy beindulhatott a termelés, és talán jobbra fordulnak a dolgok.

Elárvult templomaink

 

Elárvult templomainkról ad hírt a bácsföldvári Czini Tibor a templom.hu honlapon. Állapotuk napról-napra rosszabb, senki sem viseli gondjukat, és bizony szerte a tartományban elég sok van. A templomok a falvak, városok központjában épültek, annál szembeötlőbb a pusztulás nyoma. Ezek az egykor csodaszép közösségi helyek hívők és gondoskodó intézmény híján valóban pusztulásra vannak ítélve. „Ne hagyjátok a templomot…” – figyelmeztet Reményik Sándor verse, s ugyanerre int Czini Tibor összefoglalója is.
Bácsordas, Bácstóváros, Bécsújlak, Boróc, Dernye, Dunabökény, Dunacséb, Kerény, Klári, Küllőd, Módos, Nagyszered, Párdány, Paripás, Szépliget, Szivác, Torzsa, Zsablya azok a helységek, melyek templomait bemutatta a honlapon. A sor nem végleges. Mert a tátongó, lassan beszakadozó épületek nemrég még csak a német lakosság hiányára mutattak rá, mostmár a horvát, s mind inkább a magyar lakosság el-eltűnésére is.