2014. június 20., péntek

Emléknap Óbecsén

Június 20-án Than Mór-emléknapot tartottak az óbecsei/Bečej Than Emlékházban, az 1828. június 19-én született neves festő emlékére. A Tisza-parti városban az alkalomhoz illően kiállítást nyitottak a képzőművész festményeinek reprodukcióiból, a Szabadkai Városi Múzeum főrestaurátora beszélt.
Nem voltam jelen ugyan, de akkor is arra a megállapításra jutottam, hogy rendkívül jól működő tudományos és művészeti székházról van szó, mely méltóképp állít emléket a város két neves szülöttének, a Than-fivéreknek. Az is bizonyos, hogy az alig több mint egy éve működő emlékház Óbecse egyik legeredményesebben működő civil szervezete, a Than Fivérek Értelmiségi Kör tagságának köszönhető.





Az épület még nem nyerte el végleges formáját: a tetőtér, az udvari rész és a nyári színpad megépítése még várat magára, ám így is pompás az épület és környéke. Vajdasági viszonylatban.













Annak ellenére, hogy az egyetemes tudomány és a művészet szolgálatába állították, ráadásul tanulságos és szórakoztató, mégis főleg a magyar populáció fogadta el és látogatja. Sajnos a többségi nemzet alig-alig tanúsít érdeklődést iránta.




Sok a diák, sok a fiatal Óbecsén. Ilyenkor, iratkozás idején igencsak feltűnő, mennyi fiatal sétál a városközpontban. A Tiszánál senki. Legfeljebb a víkendövezetben. A felújított ártézi kútnál annál többen. Viszont nincs víz a központi körforgalom helyén lemárványozott téren, valósággal az elhanyagoltság érzését kelti.






És nincs ingyenes parkolás sem többé a központi tér körülött levő utcákban. Csak a szép nagy fák maradtak meg. Joggal pályázhatna ez a városka Vajdaság magasfokú környezetbarát településének elismerésére.

A Főutca

A Zöldfás utca

.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése