2015. április 26., vasárnap

Fürdőparadicsom lett a faluból


Aki nem hiszi, járjon utána: több a szerbiai vendég Mórahalmon, mint a hazai. Az utóbbi két évtizedben (de inkább ebben az évszázadban) hatalmasat fejlődött a település, minden bizonnyal épp a fürdőjének köszönhetően. Nyáron 21, télen pedig 16 medence várja a felüdülni vágyókat. Az országhatártól és Szeged városától karnyújtásnyira levő, továbbra is alföldi település hangulatát árasztó kisvárosban időnként valóban több a külföldi vendég, mint a hazai.
Érdekes, hogy bármikor ott jártunk, legalább annyi szerb szót lehetett hallani, mint magyart. Vajdaságból és Belgrádból érkeznek főleg, mintegy tanúbizonyságaként annak, hogy mekkora hiány van hasonló rendeltetésű fürdőhelyekből az országban.
 
 
 

Visszajáró vendégek is sokan vannak a családias hangulatú Erzsébet Gyógyfürdőben, akik szervezetten érkeznek. Előnyös, hogy a termálvíz mellett hidegvizes, meg olimpiai méretű medence is van, hátrány viszont, hogy kicsi az öltöző, és aránylag kevés a hely a városka központjában formálódó, eddig folyamatosan fejlődő fürdőközpontban.


Az élményelemek szinte teljes tárháza megtalálható: sodrófolyosók, vízesés fal, dögönyözők, buzgárok...
Mindezt hihetetlenül gyorsan sikerült elérni, vagyis alig 15 év alatt. Annak előtte Mórahalmon is a mezőgazdaság volt a húzóágazat, mint a környéken általában. A céltudatos fejlesztésnek köszönhető, hogy a mintegy 6000 lelket jegyző helység rövid idő alatt családi üdülőhellyé vált. Persze, mit sem érnek a tervek, ha nincs a 34-39 Celsius-fokos víz, ami összetételénél fogva kifejezetten alkalmas az ízületi megbetegedések gyógyítására.
Vagyis, a színes kínálatban a legkisebbektől az idős korosztályig bárki megtalálhatja a magának valót, mert itt megvan mindaz, amivel egy igazi fürdővárosnak rendelkeznie kell: gyógyhatású termálvíz, színvonalas gyógyászati-, és wellness kezelések, kényelmes szálláshelyek, ízletes ételek és homoki borok, kulturális rendezvények, látványosság a környéken.
A település sikere egy más szempontból is szembeötlő. Magyarországon ugyanis nagy a konkurencia a fürdővárosok között, az Alföldön alig van valamirevaló település, mely nem igyekszik a fürdőzési lehetőségekből a legtöbbet kihozni.
A további fejlesztéseknek Mórahalmon legfeljebb a helyhiány szab majd gátat. Viszont szállás, étterem van bőven. A további eredményes munka mellett szól az is, hogy mind inkább elterjed a téli fürdőzés. A termálvíz lehetővé teszi, hogy a szabadban fürdőzhessünk akár fagypont körüli hőmérsékleten is. Ám nem elengedhetetlen a külső fürdőzés, hisz a beltéri medencék, jaccuzik is kellemes felüdülést biztosítanak.


Mórahalom vajdasági testvérvárosában, Temerinben ugyanilyen színű és szagú a gyógyvíz, nagyon sokan hiszik, hogy összetételében sem sokban különbözik. A képre kattintva látható, hogy a bal oldali irányjelzőn Temerin is be van jelölve
 
A mórahalmi katolikus templom

Lépten-nyomon feltűnik, hogy Mórahalom fejlődő település

Rend és nyugalom övezi az utcákat

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése