Megmenekülhet a zsablyai katolikus templom?

A Duna és a Tisza szögében terülő Sajkásvidék többségében szerbek által lakott tájegység Bácskában. A vidék a török időkben betelepített szerb hajósokról, a sajkásokról kapta nevét. Szomorú helyszín ez számunkra: 1944-45-ben a jugoszláv partizánalakulatok három falu: Csúrog, Zsablya és Mozsor magyar lakosságát kollektív bűnössé nyilvánítva kegyetlenül lemészárolt, vagy vagyonától megfosztva elüldözött. Templomaikat és temetőiket lerombolták, beszántották.

Egyedül a zsablyai Havas Boldogasszony római katolikus templom vészelte át a pusztulást, de félő, hogy lassan az idő végez vele.

     

 

 

 

 

 

Naplemente Csúrognál

A 2016. év talán utolsó gyönyörűszép naplementéjét sikerült elcsípni december 11-én a Holt-Tisza Csúrog közeli szakaszánál, utána már csak ködös, borús, szomorkás volt a karácsony előtti időszak.
Luca-nap előtt is vékony jégréteg borította a vizet, de ez csak akkor volt látható, amikor a Nap elbújt, előtte, napsütésben fenséges látványt nyújtott a békés táj, különösen a ragyogó nád.
Ezzel a bejegyzéssel egyfajta jubileumot kerekítettünk, ugyanis ez a századik bejegyzés a blogon.
Éljen!

Az operett koronázatlan királya

Kiss Manyival a Balaton partján

Az 1945-ig német többségű Paripáson (németül Parabutsch, szerbül Ratkovo), a nyugat-bácskai Hódság közelében látta meg a napvilágot Eisemann Mihály, a húszas, harmincas évek Európa-szerte népszerű operett- és filmzeneszerzője. A János legyen fenn a János hegyen, A szívemben egy szoba kiadó, a Gyűlölöm magát, a Csa-csa-csak egy cseppet ittam, az Egy csók és más semmi, a Hallod-e Rozika te... szerzője.
Épp ötven esztendeje hunyt el Budapesten az egyik legismertebb vajdasági zeneszerző, karmester, teljes nevén: Eisemann Mihály László (Paripás, 1898. június 19. – Budapest, 1966. február 15.), a húszas, harmincas évek Európa-szerte népszerű operett- és film-zeneszerzője. Sem szülőfalujában, sem Vajdaságban nem sokat tudnak róla.

A megbékéléshez szándék is kell

Mindenszentek és Halottak napja Bácskában, Bánátban, Szerémségben a kilencvenes évek óta a megemlékezés időszaka a 44/45-ben ártatlanul kivégzettekről. Az eltelt húsz esztendő alatt nem lettek tömegesek ezek a koszorúzással egybekötött megemlékezések, csupán néhány ember kemény elhatározásán múlik, hogy nem hagyja feledésbe menni azt, amit ezen a tájon oly sokan szeretnének elhallgatni. A történészek sem haladnak, noha országközi bizottság alakult, a magyar és a szerb államfő Csúrognál találkozott, megbékélésről beszéltek. A megbékéléshez azonban szándék is kell, a történelmi tények ismerete, vállalása, és akarat a „tévedés" beismerésére. Ennek az ideje azonban még nem érkezett el.
Ugyanakkor a két évtized alatt mind több helységben koszorúzzák meg azt a helyet (faluszélek, sintérgödrök, temetők...), ahol vélhetőleg az elődök életüket vesztették. Idén például Titelen először koszorúztak.

Emlékszel a villamos zajára?

Az újvidéki Duna utca

Talán már az idősek közül is kevesen emlékeznek a villamos zajára, mivel Újvidéken csaknem hatvan, Szabadkán pedig több mint negyven éve megszűnt ez a fajta városi közlekedés.

Irigykedve láthatjuk, hogy azokban a városokban, ahol erőszakkal nem szüntették meg a XIX. század végén virágzásnak indult városi közlekedési formát, nem csak megmaradt, hanem modernizálódott is, és környezetkímélőn ki is egészíti a közlekedés más formáit, és tökéletesen beolvadt a XXI. századi kívánalmakba.

Ahol másként alakultak a dolgok, mint szerettük volna – Ürög



Tévednek azok, akik Ürögöt, a Tarcal-hegy/Fruška gora lankáin elterülő dimbes-dombos szerémségi kisvárost, vagy nagyfalut lakói száma alapján ítélik meg. Tévednek azok is, akik a településen áthaladó járművek száma alapján vonnak le következtetést az ottaniak életéről, netán attól teszik függővé jelenét, jövőjét, hogy mennyire esik távol az urbánusabb szerémségi várostól, Mitrovicától (Szávaszentdemeter), vagy mennyire van közel a tartományi adminisztrációhoz és annak központjához, az alig 20 kilométerre levő Újvidékhez.

Bárhogy is van, Ürög a vajdaságiak szemében elsősorban a boráról ismert. Nekem is. Gyermekkoromban, a hatvanas-hetvenes évekbeli temerini lakodalmakban nemritkán épp ürögi borral teremtették meg a jó hangulatot. Ha nagy ritkán Belgrád felé vettük az irányt, s a kanyargós Ürögön át vezetett az utunk, gyakran hallottam, hogy nem is túl távoli rokonaim élnek ott, akik sok más temerinivel együtt a gyümölcsösökben munkát és megélhetést keresve, évtizedekkel korábban ottragadtak.

A péterváradi csata háromszáz éve

Ritka évfordulót jegyez idén Tekia/Tekija, ahol az 1716-os péterváradi csata emlékére minden év augusztus 5-én, Havas Boldogasszony napján búcsút tartanak. A szájhagyomány szerint a csata évében megismétlődött az V. századbeli csoda, amikor nyáron, augusztus 5-én havazott. A havazás pánikot keltett a kétszázezres török táborban, és ez a körülmény hozzájárult a Savoyai Jenő vezette keresztény seregek győzelméhez.

Megmenekülhet még a belcsényi Spitzer-kastély?

Több ízben is nekigyürekezett a közösség a szerémségi Belcsény/Beočin egykor fenséges kastélyának megmentésére. A napokban, alig egy hete, épp ilyen hírek keltek szárnyra, miszerint várható, hogy a pusztulásnak indult épület tetőzetét kicserélik, hogy megmentsék az épületet a folyamatos beázástól. Két évvel ezelőtt is hasonló híreket olvashattunk, akkor azzal egészítették ki a bejelentést, hogy a rekonstrukció nyomán múzeummá alakítják az épületet. A felújításból nem lett semmi, még kevésbé a múzeumból. Kérdés, jutnak-e végre valamire. Egyébként az épületmentő rekonstrukciót a tartományi műemlékvédelmi intézet jelentette be.

Kegyesség, becsület, kitartás – a Karátsonyiak Beodrán

Vajdaságból teljesen eltűntek az örmények, már-már az emlékük is. Az elmúlt, tavaszi hónapokban Újvidéken lángolt fel a vita, vajon meddig pusztítják még a városatyák a vidékről eltűnt nemzetek kulturális emlékeit a modern városküllem és az égető szükségletek nevében, amikor mindenki tudja, hogy csupán arról van szó, hogy olcsóbb megoldás lebontani a régit, a telket jó pénzért értékesíteni, mintsem állandó ráfordítással életben tartani. Az örmények nem csak Újvidékről, hanem Vajdaságból is eltűntek, a kevés megmaradt pedig beolvadt. Egykor a bánáti világ formálói voltak, mint például a Karátsonyiak Beodrán/Novo Miloševón.

A csatorna, mely felvirágoztatta Bácskát

Kiss József neve mindenki számára ismerősként kellene, hogy hangozzon a Vajdaságban, hiszen ő volt az, aki megálmodta sok-sok évvel ezelőtt, hogy összeköti a Dunát és a Tiszát egy hajózható csatornával. Neki köszönhetjük, hogy ez meg is valósult, és létrejött a Ferenc-csatorna, mely nevét I. Ferenc királyról kapta, akinek uralkodása alatt épült, és aki maga is járt e vidéken. Kisst még életében mellőzni kezdték, és neve lassan-lassan a feledés homályába veszett, ám mégis van egy közeg, ahol szívesen emlékeznek rá, és méltóképpen adóznak emlékének. Ez pedig nem más, mint az irodalom. Elég Majtényi Mihály regényeire (Élő víz), Herceg János esszéire, vagy Bordás Győző Fűzfasípjára és Vasagyi Mária Pokolkerékjére gondolnunk – ezekkel a gondolatokkal irányítja Gruber Enikő zentai születésű, fiatal kutató figyelmünket a Verbász közelében eltemetett Kiss Józsefre, akiről a Létünk folyóiratban jelent meg érdekfeszítő tanulmánya 2010-ben.

Fél évszázada tűnt el a Senki szigete

Idestova ötven éve: 1964, 1965 és 1967 nyarán román diákok lepték el Ada Kaleh szigetét. Bukarestből érkeztek, az Ion Mincu Egyetem Építészettörténeti tanszékéről, hogy tanáraik vezetésével felmérjék a Vaskapu erőmű által elárasztásra ítélt területek kiemelkedő építészeti emlékeit. Fő céljuk egyfelől a pusztulásra ítélt műemlékek dokumentálása, másrészt pedig az áttelepítésre szánt epületek bontási és újjáépítési tervének elkészítése volt. Mintha viaszt öntöttek volna a sziget arcára. A diákrajzok által betekintést nyerhetünk a sziget utolsó napjaiba, hiszen amint ők letették ceruzájukat, a bontás szinte azonnal meg is indult. Bővebben a dunaiszigetek.blogspot.com-on olvashatunk a több mint 30 méterre a víz felszíne alá került szigetről.