2016. augusztus 7., vasárnap

A péterváradi csata háromszáz éve

Ritka évfordulót jegyez idén Tekia/Tekija, ahol az 1716-os péterváradi csata emlékére minden év augusztus 5-én, Havas Boldogasszony napján búcsút tartanak. A szájhagyomány szerint a csata évében megismétlődött az V. századbeli csoda, amikor nyáron, augusztus 5-én havazott. A havazás pánikot keltett a kétszázezres török táborban, és ez a körülmény hozzájárult a Savoyai Jenő vezette keresztény seregek győzelméhez.




Háromszáz éves ez a történet éppen. A jubileumra való tekintettel talán több zarándoklóra számítottak a szervezők, de az odasereglettek is. Lassan bebizonyosodik, hogy nincs utánpótlás, fogyatkozik az a nemzedék, mely tömegesen zarándokolt a kegyhelyhez, vagy más irányt vesz. Mintha Doroszló, Međugorje zarándokhelyek népszerűbbek lennének a z
arándokok körében, mint a magyar mellett horvát és német szellemiségű keresztény kegyhely, Tekia.

Néhány felvétellel tegyük közhírré a háromszáz éves helyszínt! Köszönjük a fotókat Ótos Andrásnak, a Magyar Szó fotoriporterének.



 
 
 
 
 
 


 
 
 
 









 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése