2017. június 5., hétfő

Vajdaság csúcsán

Ritkán jutunk el a történelmi Torontál és Temes vármegyék déli végeibe, ám ha mégis, akkor döbbenünk rá – mint annyi más helyen korábban –, hogy nincsenek égretörő hegygerincek, monumentális sziklaóriások, csak magával ragadó szépség. Ezúttal kivételesen mégis a hegycsúcsra törtünk, és sikerült is meghódítani Vajdaság legmagasabb pontját, a 641 méter magas Kudrici-tetőt, szerb nevén: Gudurički vrh.
Vajdaság területének nagy része az Alföld déli folytatása. A sík vidékből csupán a szerémségi Tarcal/Fruška gora, valamint a bánáti Verseci-hegység – a Krassó-Szörényi-Érchegység keleti nyúlványa –, emelkedik ki. Itt található Vajdaság legmagasabb pontja, a 641 méter magas Kudrici-tető. Viszonylag alacsony hegyvonulatról van szó, a Kárpátoknak a mai Szerbiába átnyúló, szelid részéről. Lábánál nyúlik el a mintegy 35 ezer főt számláló Versec, a külváros azonban már felhúzódik a dombok felé, csakúgy a szőlőültetvények.
A hegységnek egymástól jól elkülöníthető vonulatai vannak, s ezek már 50-60 kilométerről észlelhetők. Magasságra sem különböznek egymástól lényegesen, így, aki a csúcsra akar törni, meg kell jól nézze, kérdezze, vagy GPS-en ellenőrizze, merre induljon.
Mi mindhárom módon tájékozódtunk, s mint kiderült, két választás van: a Zsigmond-várrom közeli hegymászó otthontól elindulni a megfelelően kijelölt útvonalon, ami csaknem 8-9 kilométert jelent. Vagy a másik, egy rövidebb út, Kisszeredtől (Malo Središte). Nem sejtve, hogy jóval vadregényesebb, merészebbeknek való ez az útvonal, nekivágtunk. Pontosabban Versecről északkelet irányába indultunk, a kb. tíz kilométernyire fekvő, főleg románok lakta, jeles kolostorokkal és biofalurésszel tarkított, alig száz fős Kisszered felé, hogy onnan már gyalogosan érjük el a csúcsot. Úgy tűnt, hogy mindkét esetben kb. 400 méteres szintkülönbséget kell legyőzni, tehát mindegy. A rövidebb távot választottuk, nem sejtve, hogy amatőröknek a 400 méter sem kevés, főleg ha szinte folyamatosan 20-30 százalékos emelkedőn kell felkapaszkodni, a csúcs közelében pedig még ennél is meredekebb részt kell legyőzni. Azért sikerült.
A csúcson sok csalán, két pad, egy részben megrongált kilátó, és a csúcsot jelző tábla áll. No, meg a román mobilszolgáltatók üzenetbombázása. Ebből egyenes következik, hogy a román oldalra lehet akadálytalanul kilátni. Mondani sem kell, csodálatos a panoráma. Ám az út sem akármi. A fizikai megerőltetést leszámítva, bizonyára szebb, élménydúsabb, mint a csúcs meghódításának öröme. Különleges illatok lengik be a hegyet, ember alig. Erdei „csodabogarak" annál inkább. Ritkán, vagy sosem látott virágok, fák, bogarak, rovarok, különleges madárének, és a jellegzetesen csillogó-villogó Versec-hegységi kő: a parányi kavicstól a hatalmas, akár több méteres tömbig. Azért a legjobb emberekre bukkanni, nekünk a 3-4 órás túránkon ez két csoporttal sikerült: egy útvezetők által vezetett középiskolás csoporttal, és egy individuálisan barangoló kisgyermekes családdal.
Az emberek itt, ilyen helyen megörülnek a másiknak. Segítőkészek, jóindulatúak, barátságosak, a szó legnemesebb értelmében emberek.
Felvételeink 2017. június első hétvégéjén készültek.

Vitorlázók kísérik utunkat, amikor a városból kelet felé vesszük az irányt

Kisszered felé, egyenesen kell folytatni az utat, hogy célba érjünk

Az útelágazásnál jobbra nézve felsejlik a csúcs
Kétszázötven méter magasságban még egészen szelid a táj

Néhol agyagos a hegyoldal
Kanyargó, emelkedő út


Felfelé haladva egyre több az ehhez hasonló sziklatömb

Egy nagyobb példány

A kilátót csalánerdőn át lehet megközelíteni

Kicsit ferde lett a szelfi, de kipirult, elégedett arcunk elárulja, ezúttal nem bánjuk
 
 


 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése